Küldjön e-mailt a szerkesztőnek Keresés Legyen a kezdőlapom!
Elérhetőség: H-1143 Budapest, Tábornok út 11/A. I. emelet/11. Tel.: 0036-1-251-4983, 0036-1-222-3186, e-mail: taltos@taltos7.hu
Budapest Online:
 Szombat,    Ráhel
Kovács – Magyar András: A FÉNNYÉ VÁLÁS TITKAI

Ősi eredetünk legbensőségesebb titkai, és a fénnyé válás tárgyi emlékei jelennek meg Kovács – Magyar András 8. filmjén.


Betegek százait szoktuk bemutatni, hallássérülteket, rosszul látókat, gerincbetegeket, akik meggyógyulnak. Hála Istennek ma már büszkélkedhetek azzal, hogy már a tanítványaim gyógyítanak, azok, akik ezen az úton elindultak. Egy titokzatos erő mozdul meg ezekben az emberekben.

 

Tekintsen meg egy részletet filmünkből:

 

 

Módomban állt végigjárni a világot, Kínába, Dél-Amerikába, a Föld számtalan pontjára elmentem, kerestem, hogy van-e még abból a kis fényből, amit egykoron hordoztak itt, a Kárpát-medencében a Táltosok. Arra számítottam, hogy láthatok, tanulhatok majd valamit, azoktól az emberektől, akiknek az ereiben még megrezdül a fény. Amikor körbe tudtam járni a kontinenseket, rá kellett döbbennem arra, hogy Magyarországon van az az erő, amiről egykoron beszéltek. Itt van a magyar emberek vérében.

 

Hogy lehet ezt az erőt felszabadítani?

Milyen módszerek vannak erre?

Igyekeztem a barátaimmal jó néhány módszert elsajátítani, de kevésnek bizonyult. Egyszer elkezdett működni az erő. Elszabadult valami, amit úgy lehet megfogalmazni, hogy sikerült a fénynek egy parányi részét felszabadítani. Átutazóban vagyunk mindannyian itt a Földön, nem vagyunk más, mint egy fénysugár, egy vonaton utazunk. Segítünk egymásnak, hogy ezt a fényt felszabadítsuk.

 

Szép szavak, - mondhatják sokan – hol vannak ennek a bizonyítékai? Elkezdtem keresni a bizonyítékokat. De előbb bizonyságokat találtam. Összehívtunk 320 süket embert, egy délutánon 286 embernek sikerült visszaadni a hallását, majd rosszul látó embereken mutattuk be a fény felszabadításának ezt a pici kis részét.

 

Egyiptomi fáraó koporsófedele

 

Elkezdtünk kutatni, kiknek az életében lehetett megtalálni a fényt, hová lehet visszanyúlni. Az embernek először Egyiptom jut eszébe, az egyiptomi fáraók, akik hittek az örök életben, és visszakészültek a túlvilágra. Egyiptomban megtaláljuk ezeket a leleteket. Ezek múmiák, bennük a csontváz. Valami sikerült az egyiptomiaknak, de a testük itt maradt. I. e. 3500 évvel már nem ismerik a fény felszabadítását. Gyakran hallunk a majákról, több százezer maja ember egyik pillanatról a másikra eltűnt a Földről, fénnyé váltak.

 

Hallunk Jézusról. Jézus Urunk a fényből jött, Mária fényként hordta ki a méhében, (Mária, aki párthus hercegnő, szkíta, magyar asszony) majd halála után a fénybe távozik. Mária, Jézus édesanyja is fénnyé vált. Az Árpád-ház és a Turul nemzetség tagjai közül nagyon sokan váltak fénnyé. Árpád-házi királyaink, Szentjeink, pl. Szent István, Szent László, Szent Margit, Szent Erzsébet, Mátyás király, mindannyian fénnyé váltak. Nincsenek utánuk nyomok, csontok, csak a fény.

 

Szent Margit

Szent Margit

 

Szent Margit egy napon bejelenti rendtársainak, a szororoknak, hogy két nap múlva távozik ebből a világból. Megmondja hová ravatalozzák föl. Fölravatalozása után pirospozsgás az arca, aranysárgán fénylik a lehunyt szemhéja. Halála után, három hét múlva, megérkezik a római legátus. Szent Margit teste nem romlik. Virágillatot áraszt magából. Hat hétig van fölravatalozva. Ezután fakoporsóba, fémkoporsóba, majd vörös márvány koporsóba helyezik. Több tízezer ember jön a ravatalához. A betegek, süketek, bénák, bélpoklosok meggyógyulnak. Halála után nagyobb csodákat tud tenni, mint életében. Hat hét után földbe helyezik, egy vörösmárvány tetőt tesznek a koporsóra. Ekkor, ahogy írja a legendárium, (rómaiak írják, nem honfitársaink, a legnagyobb kritikus szemek, akik mindenütt a hibát keresik) a vörösmárvány koporsófedél, miután rákerül a koporsóra, füst és gőz csap föl.

 

Mi történt vajon?

Jó néhány évvel később próbálják a Szentek sírjait felnyitni, de nem tudják felemelni a koporsótetőt. Korábban ezt a tetőt két ember rá tudta helyezni. Olyan vákuum keletkezett a koporsóban, amely ezt nem engedte meg. Az osztrákok és a törökök összetörik a koporsófedeleket, a következőt mondják:

Valószínű, járt már itt valaki előttünk, mert a koporsókban nem találtunk emberi maradványokat, csak csodálatos ékszereket és ruhákat.

 

Képzeljük el azt a sírrablót, aki felbont egy koporsót, otthagyja az ékszereket, és a ruhákat, a csontokat és a húsmaradványokat pedig elviszi magával. Honnan lett volna a töröknek annyi esze, hogy itt történt valami olyan, ami az ő elképzelésében még csak nem is szerepel. A magyarok életében, a Turul nemzetség életében, mely nemzet ugyanabból a vonalból származik, ahonnan Jézus Urunk is, (hiszem egy családról van szó) ez egy mindennapos dolog.

 

Szent Margit koporsófedele

Szent Margit koporsófedele

 

Női Szentünk koporsófedelét láthatjuk képünkön. Látható, hogy darabokból van összerakva a koporsófedél, hiszen szétverték annak idején. Látható rajta egy fény alak. Ha megfigyeljük, a láb, térd, csípő, mellkas gyönyörűen látható. Ez Szent Margit koporsófedele. Amikor ennél a koporsófedélnél jártam, egy csodálatos dolog történt. Csodálatos illat áradt a levegőben. Több száz éve, ez a koporsófedél egy altemplomban van elfüggönyözve. Ugyanúgy illatozik, mint egykoron, ez a szentség jele! Édeskés, liliom illatot árasztott. Szent Margit fénnyé vált, nem maradt utána csontváz.

 

Ez a fény egyik csodálatos misztériuma. A Szent Koronának is a fény felszabadítása az üzenete.

 

Kovács – Magyar András: A fénnyé válás titkai

Kovács – Magyar András: A fénnyé válás titkai

 

Kovács – Magyar András

Kapcsolódó cikkek:
Információ:
DVD galéria: