Szerda,
Aranka

Tekintse meg Kovács Enikő sorselemző - lélekgyógyásszal készült riportot, amely a felvidéki magyar nők lapjában, az ÚJ NŐ – ben jelent meg.
Mindenki szeretné tudni, mit várhat az élettől. Ebben lehet segítségünkre a tenyérelemzés, amely nem egyenlő a jóslással. De akkor mi a tenyérelemzés? Kérdéseinkre Kovács Enikő, sorselemző – lélekgyógyász a magyarországi Táltos Iskola oktatója válaszol, aki már több mint egy évtizede foglalkozik vele.
Kovács Enikő sorselemző - lélekgyógyász
- Egy görög gondolkodó szerint a lélek, a testbe zárt rab megírja élete történetét. Oly módon, akár a cellában a rab, aki ír a cella falára, akár olvassa valaki, akár nem. A lelkünk a tenyerünkön keresztül üzen – kezdi Enikő. - A tenyérelemzés régi keletű tudomány, Krisztus előtt 2000-ben már foglalkoztak vele. Császárok, királyok hittek benne. Julius Caesar maga is értett ehhez a mesterséghez. A királyok, fejedelmek udvarában mindig voltak olyan emberek, akiket az uralkodó megkérdezett egy-egy fontosabb döntés előtt. Közéjük tartoztak a kártyához, kézelemzéshez, asztrológiához értők. A tenyérelemzést a XV. századig az orvostudományi egyetemen is tanították, mint fő tantárgyat. Aztán jött a sötét középkor, és kuruzslóknak, boszorkányoknak kiáltották ki azokat, akik ezzel foglalkoztak. Szerencsére a kézelemzés napjainkban visszanyerte régi rangját.
- Hogyan zajlik az elemzés?
- Lényegében két részből áll: jellemolvasásból, valamint a múlt, a jelen és a jövő felderítéséből. A két részt nem nagyon lehet egymástól elválasztani. Sok apró jellel, vonallal dolgozunk. Meghatározó az, kinek mekkora és milyen színű a tenyere, mekkorák az ujjai. Fontos, hogy az ujjak egyenesek-e, van-e rajtuk görbület. Minden kis görbület valami mást jelent. Sokatmondó, kinek hogyan áll a hüvelykujja. Az sem mindegy, hogy az ujjainkon mennyi vonal van. Külön meg szoktunk nézni minden ujjpercet. Annak is jelentősége van, hogy a tenyérben mennyi vonal fut. Az egyik tenyérben három – négy van, a másik tenyér pedig térképre emlékeztet. A vonalak milyenségét, egymáshoz való viszonyát is vizsgáljuk. A körmök szintén rengeteg információt hordoznak. A kézfogás is elárul pár dolgot az emberről.
- Azt is figyelembe kell venni, melyik a domináns kezünk?
- Így van. A jobbkezeseknél a bal kéz a hozott dolgok tükörképe, velünk született adottságainkat, hajlamainkat árulja el. A jobb kézből az olvasható ki, hogy a hozott adottságainkkal hogyan tudunk gazdálkodni, milyen sikereket érünk el az életben, és mikor. Vagyis az adottságainkból mit tudunk képesség szintjére fejleszteni. A balkezeseknél pont fordítva: a jobb a hozott, a bal pedig a szerzett tenyér. Érdekes, hogy soha nem végleges az, ami a kezünkön van. Ahogy belső erőink, energiáink alakulnak, ugyanúgy változik a tenyér vonalrendszere. Ha valakinek a tenyeréről egy lenyomatot készítenénk most, majd három év múlva, és a kettőt összehasonlítanánk, érdekes dolgokat látnánk. Ha teljesen egyforma a két nyomat, az azt tükrözi, hogy az illető három év alatt semmit sem fejlődött. Nagy fejlődést jelent viszont, ha az egyik vonal egy centimétert nőtt. El is tűnhet egy vonal, ha odafigyelek arra, amit az a vonal jelez. Ha pedig valakit súlyos baleset ér, vagy sokkos állapotba kerül, a tenyér összes vonala elhalványodik, amíg fel nem épül.
- Mi mindenben segít a kézelemzés?
- Segít megtudni, kik vagyunk valójában. Amikor elkezdtem a tenyérelemzéssel foglalkozni, egy évig csak a saját tenyeremet vizsgáltam. Rádöbbentem: nem is az vagyok, akinek magamat hittem! A tenyérből minden kiolvasható: hogy ki mennyire indulatos, milyen az érzékiséghez való viszonya, van-e tervszerűsége az életének, vagy csak úgy sodródik a világban. Megmutatja, kit vezet a szíve, kit az esze, kit az ösztönei. Nagyon jól látni, kinek milyen a kapcsolatteremtő és megtartó képessége. Az egészségünk gyenge pontjaira is fény derül. A tenyéren a betegségek jelei már a tünetek előtt fél évvel észlelhetőek. Így sok műtétet el lehet kerülni. Mellesleg a nyugati országokban biztosítás megkötése előtt tenyérlenyomatot szoktak kérni. A szakember ránéz a lenyomatra, és látja érdemes-e megkötni a biztosítást.
- Korhoz kötött a tenyéranalízis?
- Az alsó korhatár 16 év. Egyébként sok fiatal megkeres pályaválasztási tanácsadással. Egyszer járt nálam egy húsz éves jogászhallgató. A hallottakat (először mindig az adatokat kérdezem: mikor született, hol tanul) sehogy sem tudtam összeegyeztetni a látottakkal. Kérdeztem is tőle, mit keres a jogi egyetemen. Azt mondta, az apja választotta neki ezt az iskolát. Az apukának elmagyaráztam: a gyereke el tudná ugyan végezni ezt az egyetemet, de csak ennyi. Szerencsére az apa megértette, miről beszélek. A lány azóta elvégzett egy másik iskolát. Sok esetben csak 40-50 éves korunkban döbbenünk rá, hogy nem azt csináljuk, amit szeretnénk.
- Manapság rengeteg „jós” tevékenykedik.
- A tenyérelemzés csak fáradságos munkával tanulható meg. Soha nem szabad olyan emberhez menni, aki felelősség dolgában gyenge lábakon áll. Egy rideg, lesújtó elemzés felér egy fájdalomcsillapítás nélküli amputációval. Amikor valaki kiteszi a tenyerét, a lelkét mutatja meg. Nem mindegy, hogy hitet kap-e a folytatáshoz, vagy elveszik az életkedvét. Én mindig azon vagyok, hogy reménysugarat adjak. Elmondom, amit látok, a döntés joga viszont mindig a kliensé. A felelősséget nem vállalhatom át. Egyébként meg szoktam kérni a klienseket, jelezzenek vissza, ha nagy esemény történik az életükben. Életünk egyik legnehezebb és legnagyobb feladata, hogy megismerjük magunkat, megtanuljunk önmagunkkal bánni. Amikor nehezebb élethelyzetbe kerülünk – ez gyakran fordul elő -, jó tudni, mi az, amiből erőt meríthetünk.
Valakinek az segít, hogy nekifog takarítani, másnak az, hogy elmegy pecázni. Mindegy, hogy fog-e halat, a lényeg: kapcsoljon ki, tegyen rendet a lelkében. Mert különben jönnek a testi problémák. Ugyanis minden betegség a lelkünkből fakad. A testi baj egy jelzés, hogy valamit rosszul csinálunk. Aki epét hány, vagy epeköve van, visszafojtja a haragot. A gyomorprobléma feszültségre utal. Sokszor azt hisszük, hogy a másik többet kapott az élettől, mint mi. Vagy azt, hogy a párkapcsolatban mindent a másik rontott el. Ha tükröt tartok az emberek elé, rájönnek: bizony maguk is hibáznak. Soha ne reméljük, hogy a másikat megváltoztatjuk. Változtatni csak saját magunkon tudunk! Amikor megszületünk, mindannyian kapunk egy márványtömböt és szerszámokat.
Hozzá sem nyúlunk a tömbhöz?
Vagy kialakítunk belőle egy remekművet? Esetleg porrá zúzzuk a szerszámokat?
Csak tőlünk függ!
Riporter: Jády Mónika
Vegyük szemügyre a kezünket!
Kis játékra hívjuk olvasóinkat. A domináns kezet nézzük — de végleges következtetést azért ne vonjunk le a látottakból, mert az igazi tenyérjós a leírtakon kívül még sok más apró jelet is figyelembe vesz.
* Az izzadó tenyér komoly gyomor- vagy pajzsmirigyproblémára utal. Ha valakinek nyirkos a keze, mindig azt mutatja, hogy az illető feszült. Ha olykor-olykor nyirkos a kéz, nem baj, de ha állandóan, az már igen.
* Az egészséges köröm rózsaszín, nincsenek rajta hosszanti vagy keresztvonalak, se fehér pontocskák. Ha töredezik a köröm, vagy vonalak, pontok jelennek meg rajta, azokból betegségre lehet következtetni.
* Vizsgáljuk meg azt is, hogy mekkorák a holdak, és hány körmön láthatóak? Akinek az első három (vagyis a hüvelyk-, mutató- és középső) ujjában látszik, annak ideális a vérnyomása. Ha minden ujj körmén látszik a hold, magas, ha viszont csak a hüvelykujjéban, akkor nagyon alacsony a vérnyomás. Az alacsony vérnyomásúaknak általában hideg a kezük.
* Szorítsuk ökölbe a kezünket.
A hüvelykujjunk 75%-ban az ént tükrözi. Aki mindig úgy zárja ökölbe a kezét, hogy ezt az ujját eldugja a többi ujja közé, önbizalomhiánnyal küszködik. Megfigyelhető, hogy stresszhelyzetben az esetek többségében így zárjuk az ujjunkat.
* Akinek a mutató és hüvelykujja közti köz 60-70 fokos szögben nyitható, önállótlan, gyámoltalan, nagyon befolyásolható. A derékszögű nyílás természetes mértékű önzésről árulkodik, amire szükségünk is van. Minél nagyobbra nyílik a köz, annál nagyobb az önzés foka. Akinek például 100-120 fokosra — a maximalista embereknél nagyon sokszor ilyen ez az ujjköz — nemcsak az önzés jellemző rá, hanem az is, hogy amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi.
* Amennyire hajlítható a hüvelykujjunk, annyira alakítható a gondolkodásunk. A merev hüvelykujj merev gondolkodást jelez. A karrier, munka szempontjából ez jó, hisz az illető tudja, mit akar. A magánéletben viszont már gondokat okozhat, mert ezek az emberek nagyon tartózkodóak, nem engedik közel magukhoz a többieket. A nagyon hajlékony ujjúak jószívűek, és ezt néha mások kihasználják. Nekik meg kell tanulniuk nemet mondani. A legtöbb ember hüvelykujja mérsékelten hajlékony (csak a felső perc hajlik). Ez tekinthető ideálisnak.
* Nézzük meg, hogy a mutató- és a gyűrűsujj közül melyik a hosszabb. Ha a mutatóujj, az azt jelenti, hogy van bennünk becsvágy. Akinek a gyűrűsujja hosszabb, családcentrikus.
* Akinek a kisujja a gyűrűsujj középső percének a feléig ér, az mindent ráhagy a másikra. Akinek a második perc tetejéig, az időnként magához veszi az irányítást. Akinek viszont elhagyja a második percet, az azt jelzi, hogy mindig ő viseli a nadrágot.
* Ha a gyűrűsujj lefelé szűkül, az bokaficamra való hajlamot jelez. A kiszélesedő gyűrűsujj gazdája bokasüllyedésre, visszérre hajlamos.
* A kisujj hajlíthatósága a kommunikációs képességre utal. Ha valakinek nagyon hátrahajlítható a kisujja, szeret és tud beszélni.
