Hétfő,
Zakariás

Jelmondata: Én vagyok!
A Kos az a jegy, akiknél elindul a tavasz.
Filmünket indítani kell! Kattintson a bal alsó sarokban lévő lejátszás gombra!
A jobb alsó sarokban elérhető a teljes képernyőméret.
Ők azok, akik nagy lendülettel, úttörő módjára próbálnak ki mindent, fékezhetetlenül. Hányszor szoktuk azt mondani, hogy fejjel megy a falnak. Fékezhetetlenül, nem igazán az esze irányítja, hanem az a temperamentum, az a lendület, ami benne van a Kosban.
Filmünk 2. része:
Kovácsné Tóth Klára:
Kos
Gyors észjárású, erős akaratú, vitatkozó kedvű.
Uralkodó típus.
Jelmondata: „Én vagyok”.
Uralma alá hajt mindent és mindenkit.
Határozott személyiség.
A tömegből, a szürke hétköznapokból kitörni igyekszik.
A kitartásban nem jeleskedik, de csodálatra méltó, ahogy lelkesedik.
Bátorság, kezdeményezőkészség, utazás irántivágy jellemzi.
Az unalmas munkát nem szereti.
Szeret központ lenni, sokat beszélni.
A társaságot jókedvre deríteni.
A tanácsot nem szívesen veszi.
Ő akarja saját sorsát irányítani.
A vereséget hamar kiheveri.
Aki sértegeti, maga ellen bőszíti.
Végzetes hibát követ el az, aki vele szemben
Véleményét erőszakkal próbálja érvényesíteni,
Aki becsvágyásban, önérzetében megsérti.
Meg kell tanulnia érzelmein uralkodni.
Ő az, aki győzelem árán boldog akar lenni.
Nagy az önbizalma.
Az újdonságok iránti tisztelet jellemző tulajdonsága.
Szüksége van érzelmi biztonságra.
Merész, elszánt, nyakas, szenvedélyes, általában hűséges,
Optimista alkat.
Merészen lát neki a kifürkészhetetlen feladatoknak.
Néha türelmetlen, keresi a konfliktusokat.
Könnyen haragra gerjed,
De hamar ki is enged.
Azonnal jelzi, ha valami nem kedvére való.
Száguldó munkatempójú, vállalkozó kedvű.
Lényeglátó, célratörő, ambíciózus, kalandvágyó.
Közvetlen egyéniség, könnyen barátkozó.
Az emberek bizalmát könnyen megnyerő.
Nagy erők feszítik, szívesen teszi próbára az erejét.
Lesi az újat, a leküzdésre váró akadályokat.
Ha azokat leküzdi, nagyon tud örülni.
Az életnek inkább a napos oldalát keresi.
Szereti a véleményét önállóan kialakítani.
Tanácsait érdemes megfogadni.
Őt nem a múlt, inkább a jövő érdekli.
A Kos fő mottója, amit a zászlójukra is lehetne hímezni:
vadul és veszélyesen élni.
Tekintse meg word dokumentumban a Kos állatövi jegy jellemzőit:
Kattintson a képre:
KOS * Aries
Március 21. - április 19.

Kovács Enikő könyve: