Csütörtök,
Paszkál
Nevéhez fűződik, a gerincsérves megbetegedések gyógyítása műtét nélkül, gerincferdüléses gyermekek ezrei, lumbágós betegek tízezrei, meszesedéssel szenvedők sokasága köszönheti egészségét Kovács - Magyar András gyógyító módszereinek.
Különleges, egyéni, titokzatos módszereiről, a több száz rosszul halló és rosszul látó, ma már teljesen egészséges ember számol be a Kovács úr munkásságát fémjelző dokumentumfilmeken, a www.taltos7.hu és www.csodalatosgyogyulasok.hu oldalakon.
Soha nem titkolta, a szellemvilág segíti folyamatosan.
Földsugárzások ( Hartmann zónák, földalatti vízerek ) egészségkárosító hatását, Ő foglalta először rendszerbe, és ma a térképeit használja az egész világ. (Nagy Táltos könyv) Ezek a földsugárzások felelősek a krónikus, hosszantartó betegségekért és a rákos - daganatos betegségek kialakulásáért. Ágyaink jó, azaz földsugárzás-mentes helyre való tételével indulhat meg csak a betegségek gyógyulása.
Vannak azonban a földnek pozitív kisugárzásai is, amelyek nagyon ritkák, de szintén behálózzák a földet és gyógyító erővel bírnak. Köztudomású, hogy a betegségeket energia hiányos állapot okozza. A pozitív energiával átitatott helyek pedig segítenek testi-lelki egyensúlyunk helyreállításában, illetve megőrzésében. Ezek a csodálatos energiák beindítják az öngyógyító folyamatokat szervezetünkben, amelyeket táplálni, megerősíteni szükséges időnként.
Tekintse meg Kovács – Magyar András cikkeit az egészség-megőrzéssel,
gyógyítási rendszerével, földsugárzásokkal kapcsolatban:
Kattintson a képre:
Kovács – Magyar András
Kovács úr volt az, aki nemzetközi kutatásait követően, elsőként mutatott rá a Föld egyik legjelentősebb energia központjára, mely a dobogókői Rám hegyen található, a Föld szívcsokrára. Az elmúlt évtizedekben a Táltos Iskola adakozó, jó szándékú, lelkes tanítványaival, ismertté tették ezt a csodálatos helyet is, ösvényeket építettek, emlékműveket állítottak. Pozitív energiákkal áthatott, gyógyító erejűek azok a természetben található szent berkek, ligetek, források, ahol Szűz Mária és Szentjeink jártak, illetve fényalakban megjelentek. Mária jelenésének helyeit tették varázslatosan széppé, méltóvá, Mária emlékére azok az emberek, akiket Kovács úr e csodálatos helyekre vezetett.
Mindazok, akik végleges gyógyulásaikat e helyeknek köszönhetik, - miután elkerülték otthonaikban az energiarabló földsugárzásokat - önmaguk is egy más szellemi útra léptek. Cukorbetegek százai tehették le az inzulint, rákos gyermekek és felnőttek köszönhetik az egészségüket Kovács úr szellemi módszereinek. Több száz gyermektelen hölgynek segítettek Kovács úr gyógyító módszereivel, hogy édesanyává válhassanak.
Az ország területén és határainkon kívül több, a Táltos közösség által ápolt, gondozott Szent helyek várják a gyógyulni vágyókat, vallásra, felekezetre való tekintet nélkül. A Szent helyek megkülönböztetésének igénye ősibb és mélyebbről jön, mint a vallásosság.
Régen a Szent helyeink tisztelete természetes volt. Van e nagyobb biztonság az Ég és az Égiek közelségénél? Minden, ami Istenen kívüli csak az véges, az Isten végtelen. E varázslatos ligetek, berkek mind az ősi természetben található misztikus csatornák Ég és Föld között, évszázadok alatt elfeledtetett, napjainkban is csodatévő helyek. A Szent helyek csodatévő hatásának is megvannak az időbeli szabályai, titkai, amelyekbe András vezeti be a hozzá fordulókat és rendszeresen, szervezetten, látogatják e helyeket. ( Szent helyek–Szent idők, Táltos Szertartások - DVD filmek) Szent helyen nem mindegy, mikor tartózkodunk, hiszen térben, időben és intenzitásában állandóan változik.
A szellemi munkásságának, lelkiségének középpontjában áll a Fekete Madonna, a Magyarok Isten Anyja, Nagyboldogasszonya. Különösen szép a magyar mitológiában, hogy a Magyarok Istenének van női arca, illetve az Isten Atyánknak párja, felesége. A Fekete Madonna nem összekeverendő Szűz Máriával. Istenatyánknak és Istenanyánknak 12 szent gyermeke született, akik korokról-korokra reinkarnálódtak, újjászülettek. Szűz Mária, Istenanyánk egyik gyermekének újjászületése. (Kovács - Magyar András: A Képzeletet csak a valóság múlja felül című könyve)
![]()
Fekete Madonna – Istenanya szobra * Montserrat - Spanyolország
A Fekete Madonna európai legnagyobb tiszteletének helye ma a Spanyolországban található Montserrat, Mexikóban Guadeloupe, Magyarországon Dobogókő és Szurdokpüspöki, ahol fényalakban is megjelent. Utóbbi helyen egy 500 éve elfeledett csodatévő forrást a Táltos közösség újított fel.
Kovács- Magyar András módszereivel és szellemi segítségével gyógyítanak ma, tehetséges tanítványai az ország több pontján. A gyógyító helyek központja: XIV. Budapest, Tábornok út 11/a. alatt található. A tanítványok, gyógyítók táborában népszerű orvosok szintén jeleskednek. Mai tevékenységük legkülönlegesebb és igen hatékony pontját képezik az itt rekedt halott emberek szellemeinek visszasegítése a túlvilágra és a lakásokban kísértő szellemek elengedése, valamint ezen lakások védelme a „ kísértők” ellen.
A spirituális segítségnyújtással, a szellemek ártó hatásának megszüntetésével, világon egyedülálló csodás eredményekről számolnak be a gyógyultak ezrei a szellemvilag.hu című lap, Szellem - elengedés menüpontjában megtalálható dokumentumfilmeken.
Energia Gyógyító Központ
H-1143 Budapest (XIV. kerület),
Tábornok út 11/A. I. emelet/11. ajtó
Tel: +36-1-222-3186, +36-1-251-4983
Önarckép
Születésemmel életem elrendeltetett, hiszen egy vízöntő mi más is lehetne, mint…
Fényeslitkén éltem, nagy családi boldogságban a falusi örömök áradatában, majd elkerültem Miskolcra, a Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskolába, aztán Pécsre a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára.
Mindvégig éreztem a gyökereimből származó erők jelenlétét. Mezopotámiai nyelvészeti kutatásaim során döbbentem rá, hogy a szülőfalum milyen útravalóval is indított el az életbe.
Fény = Szellem, es = és, lit = lélek, ke = hely:
Szellem és lélek helye, ahonnan indulhattam.
(Sumer szófejtéssel kaptam meg a rejtély kulcsát)
Gyerekkoromban egyszer megkérdeztem anyukámat, "hogy mik azok a kis gömböcskék a levegőben", ma már tudom, hogy ózon gömböcskéket láttam - de Ő megnyugtatott, hogy nincs ott semmi.
Filmünket indítani kell! Kattintson a bal alsó sarokban lévő lejátszás gombra!
A jobb alsó sarokban elérhető a teljes képernyőméret!
Nagyon szerettem az állatokat, volt is lehetőségem körülöttük legyeskednem, de a lovakhoz, akikhez leginkább húzott a szívem csak lopva juthattam el. Ha az utcánkba fordult egy szekér, mindig felcsimpaszkodtam rá és alkudoztam a hajtókkal, hogy cseréljük el apukám Moszkvics autójával, ami első volt az 1960-as években, a falunkban. Ők nem is lettek volna ennek elrontói! A TSZ. telepen sóvárgóan nézegettem a csikókat:
Hej, ha egyszer felülhetnék rátok!
Meg is próbáltam, de ők gyorsabbak voltak. Amikor aztán elérkezett a szántások ideje, egyszer - egyszer felülhettem egy itatáshoz vezetés erejéig.
Nagymamám, Lövőpetriben piócákkal gyógyított és megajándékozott engem is egy nagy "tudománnyal", hogyan lehet egy égett emberi bőr felületet 2-3 hét alatt úgy helyre hozni, hogy annak nyoma se maradjon. Akkor, és azóta is számtalan sokan foglalják nevét imába. Nem értettem még gyerekkoromban, hogy miért mondta mindenkinek, hogy ne nekem köszönjétek, hanem annak, aki nélkül én egy porszem sem lehetnék.
Apukám, aki a falunk legtréfásabb tanítója volt, jól értett a gyógyítási praktikákhoz is, hiszen barátját a dr. Nagy Laci bácsit gyakorta kísérgette és segítgette biológus lévén. A rokonságomban szinte mindenki tanító volt, emlékszem sokan versenyeztek azért, hogy a gyerekeik anyukám osztályába kerülhessenek.
Nővérem is tanító lett, majd a tenyéranalízis nagy ismerője, örömömre. Két aranyos fiú gyerekkel ajándékozott meg az élet, Bandikával és Petikével. (Ha meglátják őket, csak ennyit mondanak: Tiszta apjuk). Elkezdtem mérnöki pályafutásom, de úgy éreztem magam, mint a madár, akit kalitkába zártak.
Építési előadóként, majd megyei kisipari főelőadóként, később közgazdasági előadóként dolgoztam a megyeházán. És ekkor ütött be a Mén - kű. Ekkor, több hold gyümölcsöst és dohány földet műveltem, nagyon szeretem a növényeket és kellett is a konyhára, hiszen lakásra gyűjtöttünk. Túlzásba vittem a munkát, mint sokan mások és "úgy maradtam" a derekam beállt. Én azt hittem még ekkor, hogy néhány injekció majd megoldja. Igen ám, de nem oldotta meg. Végül is a csontkovács segített.
A bizalmam úgy megnőtt ezen irányba, hogy mást sem kerestem csak a gerinc manipulációs módszereket, és a kontinensek valamennyi módszerével sikerült megismerkednem. Összegyúrtam az ismereteket, és "kijött" belőlük az első csoda! Gerincsérves betegek százai kerülhették el a műtéteket. Az országban minden nap dolgoztam: Győr, Siófok, Veszprém, Székesfehérvár, Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza. Aztán a túlpörgetett élet egy komoly tüdőbeszűrődést hozott. Így ismerkedtem meg a földsugárzások mérésének életmentő jelentőségével.
Hónapokig köhögtem és a röntgen is alátámasztotta a tényeket. Orvosi kezelések közben végre kimérték a fekhelyem, és részt vehettem egy szellemműtéten, ettől a pillanattól új életre kaptam. Egy újabb felismerés bizonyságának megtapasztalása röpített tovább utamon. Kidolgoztam több tízezer aura mérés alapján a térképrendszeremet, amely alapján, az aurán található sérülésekből következtetni lehetett a betegségekre.
Ezt az aura térképrendszert azóta is nemzetközileg ismerik és használják.
Sikerült az adományok által, gerincbetegeket – tüdődaganatot – agydaganatokat - nőgyógyászati gondokat – asztmásokat – izületeseket - évtizedes idült betegségben szenvedők ezreit – meddőséget - süketek százait meggyógyítanom.
Kassai Lajossal és a lovas íjászatával való megismerkedésem, egy aktív meditációs gyógyítási módszer lángjait gyújtotta meg érzékletemben. Kidolgoztam egy új gyógyítási technikát a szellemgyógyászatban, fantomokon. Felismeréseimből írtam egy könyvecskét, sokáig gondolkodtam milyen címmel, engedjem útjára.
A könyves polcomhoz vezetett egy erő, levettem egy könyvet, kinyitottam és ez állt benne:
A Táltos a Bakonyban... (Makkai Sándortól: Magyarok Csillaga)
Igen ám, de ki az a Táltos?
Aztán egy hang másnap reggel a fejemben... Táltos... Elkezdtem kutatni és éreztem, hogy az Ő hagyatékukat hordom. A köztük és közöttem lévő tudás hatalmas távolságát és érzelmi közelséget érzékeltetve kapta a könyvecském címül: Gyógyító Táltosok nyomában. Éreztem az út első pillanatától, hogy ez nem hivatás csupán, hanem küldetés.
A sors úgy akarta, hogy Amerikában is megmérettessek. A gerinc, izületes, nagyot halló és daganatos betegek százainak Táltos módszereimmel való gyógyulásairól az amerikai lapok is hatalmas örömmel írtak. Módomban állt India varázsát is magamba szívni néhány hétig. Amerikai történész professzor ismerősöm sokáig érdeklődött a Táltosok cselekedetei és hite felől és miután jó néhány éjszakát átbeszélgettünk és napközben látta a bizonyságtételeket így szólt:
"Te vagy az."
És én elhallgattam. Meg kellett értenem, hogy én vagyok az, akinek ezt a tudást meg kell osztani, mindazokkal, akik eddig csak emlékekben őrizték a nemzetünk hagyatékát, de ma már ez élő valósággá és bizonysággá vált.
Cipésznek... cipője, csontkovácsnak... gerince, a túlfeszített életritmus egy olyan gerincsérvhez vezetett, amiből nem bírtam saját erőmből visszajönni. Egy áldott kezű sebész, Csécsey professzor adta vissza a lábam újra érzését, és mozgatásának élményét, néhány hetes mozdulatlanságra kényszerítésem után.
Nagyon tisztelem mindazokat, akik az emberért tesznek, lehet ő óvónő, pék, autószerelő, orvos, tanár, földműves vagy politikus, amennyiben jó cselekedeteinek középpontjában az ember van, számomra példakép.
Egy asszonykát kezeltem tíz éve derékgondokkal, és nemrégiben felhívott bizonytalanul. Újra el kezdett fájni a dereka, de nem tudta fordulhat e még hozzám, ugyanis azt hallotta, hogy én valami lovas iskolát vezetek! Kiderült, hogy ez a "lovas iskola" valójában egy kicsikét mást fed, azóta hallgató ő is és a derekát is helyre hoztuk, mellesleg.
Létrehoztam a Táltos_Iskolát, majd évekkel később a Táltos egyesületet és 1998. január 1.-vel, az Ősmagyar Táltos Egyházat, sokunk örömére és reménységére. Az utamon csak segítőkkel találkoztam. Akik lefelé nyomtak, még jobban megtanítottak felállni, és akik emeltek azoktól ajándék volt minden pillanat.
A családom, akinek legnehezebb volt ez az elmúlt évtized, nem sokat láthattak. Ma már hála Istennek igen. Nagyszerű érzés, két legény fiammal elmenni lovagolni, vagy a Tisza habjait átszelni úgy, mint a régi szép időkben még én, mint gyerek, csak áhítoztam mindezeket.
Boldog vagyok, hogy egy másik nagycsaláddal is megajándékozott az élet, a Táltos tanítványokkal, akik tréfásan táltos csikóknak nevezik magukat, mikor rovásírásos képeslapjaikkal meglepnek olykor-olykor. Boldog vagyok, hogy a Táltos a tanítványokkal sikerült Csipke Rózsikát életre keltenünk, több száz éves álmából!